Annyira jól sikerült a tavalyi lakodalmas buli, hogy idén sem hagyhatjuk ki a megrendezését! A bevétel természetesen idén is jótékony felhasználásra kerül.
A részletekről Jankó Lászlót, a Rotaract Club Szeged rendezvényszervezőjét kérdeztük:
Blog: Mondanál pár szót a tavalyi lakodalmas buliról? Nyilván sikeres volt, ha már hagyományteremtőnek bizonyult.
Jankó László: A tavalyi lakodalmas buli újdonságnak számított akkor, ugyanis RAC addig ilyet még nem szervezett, és egyébként sem mindennapi dologról van szó. Szegeden nem nagyon lehet másik, ehhez hasonló bulit találni. Valószínűleg ezek is közrejátszottak abban, hogy olyan jól sikerült a buli, ha anyagi értelemben nem is volt kiemelkedő, de a hangulat remek volt, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk. Ezért ezt a tavalyi sikerességet látva, úgy gondoltuk, hogy idén tavasszal, márc. 20-án újból rendezünk egy hasonló lakzis bulit.
Blog: Miben lesz más az idei? Mi maradt es mi változott?
JL: A tavalyival ellentétben most nem lesz ingyen az italozás, de nagyon pénztárcakímélő akcióink lesznek. Első osztályú pálinkát 350 Forintért, dupla Bacardi-Colat 700 forintért lehet majd kapni. Ebből kifolyólag most nem lesz olyan nagy a buli költségvetése, mint tavaly, és a belépő ára is kedvezőbb lesz.
Idén is lesz menyasszony és vőlegény, Várkonyi Tibi és Vőfély, tánc és jókedv.
Blog: Mennyi emberre számitasz? És ami az egyetemistáknak mindig sarkalatos kérdes: mennyi lesz a belépoő
JL: Ez már azon múlik, hogy a klub mennyit tud behozni, és hogy a reklámok mennyire érik el céljukat.
A belépő idén lényegeses olcsóbb lesz. 1000 Forint lesz a lányoknak és a fiúknak is egyaránt. Ez a belépő tartalmaz egy welcome- drinket is
Blog: Az ilyen bulik profitja mindig felajánlásra kerül valamely arra rászoruló csoportnak, szervezetnek ...
Idén kit támogat a Rotaract Club Szeged?
JL: Idén a buli bevételével a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesületét fogjuk támogatni.
Blog: Köszönjük a válaszokat!
Jegyrendelés: bármely rotaractosnál és a szervezőnél, Jankó Lászlónál (+36304071605).
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.